Utolsó perc

         Néma és csendes volt a város aznap este. Az utcák üresen tátongtak sehol egy ember a máskor oly zajos és színes forgataggal teli sétálóutca is üresen állt. Kísértetvárosra emlékeztető volt a hely. Figyelmes szemlélőnek feltűnhetett, hogy az ablakokban egyformán villództak a fények, mindenki tévét nézett és mindenki ugyanazt.

    A központ felé haladva, megtörve a csendet először csak morajlás, majd éneklés és dobolás hallatszott. A centrumban feküdt a városi stadion, ötvenezer szerencsés városlakó figyelte a pályán kilencven perce folyó öldöklő küzdelmet. A kapuk fölött levő színes kijelzők büszkén tudatták a világgal, hogy a mérkőzés döntetlenre állt. Az izgalom a nézőtéren a tetőfokára hágott a kapu mögötti ultrák görögtüzek fényében, dob és zengő ének kíséretében hajtották kedvenceiket.

    A pálya közepén egy játékos állt szemével az eredményjelzőn levő nullákat bámulta. Lábait nehéznek érezte, meze az izzadtságtól nedvesen tapadt a bőrére egyre erőteljesebben tört rá a fáradtság. A mezén tízes szám virított, Ő volt a kedvenc a sztár, akitől a megváltást várták, és akiben a nézők bíztak. Kilencven perce vívta ádáz a harcát a védőkkel, lába számtalan rúgástól sajgott. Sípszó zökkentette ki nyugalmából. Látta, hogy kapusa egy hatalmasat belerúg a labdába, így elindult az ellenfél kapuja felé. Pár másodperc múlva a nevét hallotta, odanézett és észlelte, hogy a labda gurul felé. Lekezelte azt, és szemét közeli társaira emelte, játszótársat keresve. Megannyi fáradt tekintetet látott és rájött ezt neki kell most egyedül megoldania. Gyors mozdulattal a kapu felé indult, a labdát finom mozdulatokkal terelte maga előtt. Az első védő balról érkezett, de egy finom bokamozdulat elég volt, hogy túljusson rajta. Felgyorsított, utolsó erejét összeszedve megiramodott. Jobbról zihálást, majd csúszó hangot hallott. Megtolta a labdát ő pedig felugrott. Szeme sarkából látta, ahogy a védő becsúszó lába megjelenik ott ahol az előbb még állt. Folytatta útját, szemből két ellenfél rontott rá. Agyát kikapcsolta, átengedte magát az ösztöneinek. Mozdulata gyors és szemmel alig követhető volt, angolnaként siklott át a védők között. Hallotta a zihálásukat, érezte egyikük kezét a mezén, ahogy próbálja a földre rántani, de kiszabadította magát és robogott tovább. A kapu egyre nagyobb lett előtte, látta a kapust, ahogy felé indul, testével, kezeivel igyekezvén lefedni a labda lehetséges útját a gólvonal felé. A lába lövésre lendült, közelített a labda felé, amikor hírtelen egy rúgást érzett, elvesztette egyensúlyát, majd a hűvös zöld gyepre zuhant. Hallotta a bíró éles sípszavát, majd egy pillanat múlva a tömeg üvöltését és tudta egyetlen feladata maradt ma estére: a kiharcolt büntetőt belőni. Örvendező társak érkeztek hozzá, felsegítették, hátát ütögették, de ő még nem tudott örülni. Felemelte fejét, tekintete találkozott a kapuséval és tudták egyikük hamarosan hős lesz. A labdához lépett, felemelte és elindult a mészpont felé. A tömeg a nevét skandálta, zengtek a dobok, a felelősség mázsás teherként nyomta szívét. A labdát a földre helyezte majd három lépést tett visszafelé. Óráknak tűnő másodpercek teltek el mire a bíró rendet tett és lehetővé vált a büntető elvégzése. Oldalra nézett a játékvezetőre, látta amint sípját a szájába veszi, hallotta az éles sípszót. A stadion hirtelen elhalkult, a feszültség vibrált a levegőben. Ötvenezer szempár figyelte a két ember párharcát. A rúgó egy nagy levegőt vett, kinézett a kapu mögé az ultrákra. Látta a zászlóikat, címereiket, a feszült várakozást az arcukon. Az előénekest a kerítésen, aki kivételesen a pályát nézte, de előtte űzte, hajtotta az embereket minden támogatást megadva a csapatnak és nem csak most, hanem előtte is bárhol, bármikor játszottak. Tudta nem okozhat nekik csalódást. Kifújta a levegőt, és nekifutott a labdának. A rúgás előtt még utolsó pillantást vetett a kapura, kapusra majd szemét a labdára szegezve útjára indította azt. Felnézett és követte az útját. A kapus úszott a levegőben, kezeit nyújtotta a repülő labda felé. A mágikus tízes becsukta szemét, nem mert odanézni. A pillanatok óráknak tűntek számára, míg a labda célba ért. Először a háló csattanását majd rögtön az óriási üvöltést hallotta meg. Szemeit kinyitotta, kezeit magasba emelte és üvöltve rohanni kezdett az ultrák felé. A kapu mögött elszabadult a pokol egymás után gyúltak a tüzek, a stadion egy emberként üvöltött. A lelátó előtt a tízes térdre rogyott. Pár pillanat múlva érkeztek a társak, maguk alá temették, de édes teher volt ez.

      Húsz perc telt el a varázslatos pillanat után, amikor a megérdemelt kupát a szurkolók ordítása közepette a magasba emelte. A fáradtság és a fájdalom már rég a múlt ködébe veszett…