Mi a bajom a magyar focival?

   Általános iskolás koromban amikor nyolcadikos voltam, nagyapám kézen fogott és elvitt magával a Fáy utcába egy szombat délután. Vasas – Újpest mérkőzés volt aznap, telt ház, csodálatos hangulat és 7 gól. Örök élmény volt ez nekem, hosszú időre megfertőzött.Most a 38-ik évemet taposom, az élmény nem mostani és a varázs is erősen elmúlt, közönyös lettem a magyar focira. Miért? Elmesélem.

   Sok szakember mondta el a véleményét arról, miért is tart lefele évek óta a magyar foci. Én a gondot egy dologban látom: nincsenek igazi egyéniségek. Hiányoznak azok a játékosok akiknek a neve egybeforrt a klubbal ahol játszottak. Kikre gondolok? Csak pár név a teljesség igénye nélkül: Illés Béla, Halmai Gábor, Simon Tibor, Lipcsei Péter, Keller József, Telek András, Mracskó Mihály, Urbán Flórián, Véber György, Kovács Zoltán, Pisont István, Sándor Tamás, Dombi Tibor és még folytathatnám a sort. Idősebbek egyből tudják a fenti nevek mellé tenni  a csapatot ahol játszottak. Ezzel szemben mi van most? Ha elkezdenék írni magyar szinten neves játékosokat, nagyon nehéz lenne egy klubhoz kötni őket. Aki 2-3 évet eltölt egy helyen az már szinte veterán. Ez nem tesz jót az utánpótlásnak sem.  Annak idején a felsorolt játékosokra felnéztek a fiatalok és amikor csapattársak lettek hallgattak rájuk, tanultak tőlük. Most kiktől tanulhatnak? Egy 19-20 éves játékos már kész sztárnak hiszi magát, agyon van tetoválva, elsődleges számára a kinézete. Példaképei egytől-egyig nyugaton játszó focisták, igyekeznek rájuk hasonlítani, ami általában külsőleg sikerül is. Az ezzel a bajom, hogy azt felejtik el, hogy a például sok helyen köcsögként és egyéb jelzőkkel illetett Ronaldo például nem úgy lett ekkora sztár, hogy plázázott, hanem hatalmas mennyiségű edzéseken kívül végzett gyakorlással. Kíváncsi lennék hányan maradnak ott nálunk edzések után…

     Soha nem gondoltam volna, hogy vissza fogom sírni a régi magyar „sztárokat”, pedig ez a helyzet. Hiányzik a tűz a játékból, nincsenek egyéniségek akik képesek meglepőt húzni és legfőképpen nincsenek olyan igazi iparosok akik láthatatlanul elvégzik a piszkos munkát. Legjobb példám erre Halmai Gábor akit alig vett észre az ember a pályán, de amikor nem volt fent egyből érezted, hogy valami hiányzik. Voltak annak idején ragyogó képességű játékosaink, akik mégsem futották be azt a pályát amire képesek lettek volna. Legjobb példák egyike Váczi Zoli erre, aki félelmetes dolgokat tudott csinálni a labdával, de életvitele miatt megrekedt egy szinten. mai napig előttem van a kép amint meccse előtt a Fáy utcában a futópályán szívja a cigit, mert az még meg volt engedve neki. Említhetném Illés Bélát akit majd minden évben összehoztak nyugati csapattal, de végül mégis itthon maradt. A magyar foci igazi erejét mutatja, hogy amikor már nem volt igazán aktív és minden edzés nélkül néha leült a kispadra amikor Garami megkérte rá, volt rá példa, hogy meccseket döntött el. Ha volt kedve focizni nehéz volt megállítani, csak a gond ott volt ez ritkán jött elő főleg a nemzeti csapatban. Voltak jóval erősebb tudású kereteink mint a mostani. Sokan emlegetik a legutóbbi pótselejtezőt amikor a jugók hintettek egy laza hetest az Üllőin, de ott legalább megvolt a második hely, még ha azt a finn öngólt ami ezt meghozta, nehezen felejti aki élőben látta. A jugók elleni a meccs igazából a himnusz alatt eldőlt. Máig emlékszem a fehér arcokra, hatalmas volt a kontraszt a harci tűzben égő ellenféllel szemben. Nem is lehetett más a vége sajnos. Eljátszok a gondolattal mi lett volna ha akkor van egy olyan edzőnk mint Dárdai Pali, mert Csank mesternek meghaladta a képességeit az a feladat. Akkoriban ha buktunk is voltak azért olyan meccsek amikre jó volt emlékezni. Beugrik egy Magyar – Portugál meccs szakadó esőben közel 70000 ember előtt a Népstadionban, ahol vezettünk és nagyon jól játszottunk egy félidőn át a Figo vezette ellenfél ellen. A vége 3:1 lett oda, de a végén járt a vastaps, mert kiadták ami bennük volt, egyszerűen jobb volt az ellenfél és kész. Beugrik egy Magyar – Román döntetlen amikor Hrutka azt a bombagólt rúgta a végén, de mennyivel másabb volt az a meccs mint a legutóbbi. Ott akkor le lettek focizva a mostaninál jóval erősebb románok, gólokkal kellett volna nyernünk. A hangulatról mindent elmond, hogy sokunknak a táborban már a bemelgítés alatt elment a hangunk…

   Nagyon jól hangzik a mostanság is emlegetett magyar balsors duma, de ez hülyeség. Kellene egy koncepció, egy elképzelés amire meg kell keresni az alkalmas edzőt, adni neki legalább két ciklust és hagyni, hogy csinálja, a szakmának pedig mindenben segíteni, legfőképpen annak aki az utánpótlásban dolgozik. Nem kell messzire menni a követendő példáért. A belga csapat éveket áldozott fel arra, hogy lassú építkezéssel olyan játékosokat „ termelt” ki mint Hazard vagy De Bruyne. Meg lehet nézni hol tartanak most és hány jó év lehet még előttük. Nálunk mi van? Sopánkodás mert megint kifut egy generáció és sehol, de sehol az értékelhető folytatás. Tucatjával vesztek el tehetséges fiatalok az edzők hozzá nem értése vagy az ügynökök pénzéhsége miatt. Amíg ebben nem lesz változás, amíg az egyik csapatból fegyelmi ok miatt kirúgott játékost tárt karokkal és magasabb pénzzel várja a rivális ne várjunk változást. Amíg diszkont légiósokkal van feltöltve a mezőny akiket youtube videók alapján hívnak próbajátékra mit várunk? Amíg az utánpótlásban tehetséges fiatalok partvonalon kívül vannak mert a szüleik nem elég tehetősek akkor honnan jöjjön a minőség?

   Ebben a selejtezőben megvolt az esély arra nem egyszer, hogy saját kezünkbe legyen a sorsunk, de képtelenek voltunk élni vele. Ebben benne van a szakvezetés, benne vannak a játékosok, Nincsen vezére ennek a csapatnak, mert az én szememben Dzsudzsák nem az. Milyen nagy momentuma volt a Bukarestben lőtt gólon kívül? Egy vezér csússzon-másszon nem ismerjen elveszett labdát, tüzelje a társakat. Ne Király Gabitól várjuk vezér szerepet, a leghátsó ember nem képes vezetni… A pótselejtezőn sok jót nem várok. Kapjunk bárkit, olyan ellenfél jön majd szembe aki vérét adná azért,hogy kijussanak. Nálunk újra mennek a fogadkozások, de túl sokszor hallottam én már ezt. Remélem tévedek és rám cáfolnak, de esélyt rá keveset látok.