Havas,csendes téli éjszakában
Árny surran a fák árnyékában
Sebesen suhan s nesztelen
Kísértetként s észrevehetetlen
Fejét néha felszegi s szimatol
Szeme égő parázsként lángol
Szívét a magány kínozza
Falkáját régen elhagyta
Első volt a vadászok között
De szívébe szerelem költözött
Falkája döntés elé állította
Ő elűzött szerelmét választotta
Keresi azóta őt nyomát kutatva
Éjjel-nappal utána loholva
Az égen felragyog a hold korongja
Havas tájat ezüstbe borítva
Parázsló szemét az éj urára veti
Szívét a fájdalom hevesebben égeti
Lelkéből hirtelen e a bánat
Éles vonyítása betölti a tájat
Hangja a hegyekről visszaverődik
Válasz sehonnan sem érkezik
Felvonyít újra a vágytól panaszosan
Hangja a csendbe belerobban
Visszhang elültével csoda történik
A távolból halk válasz érkezik
A vadász megiramodik sebesen
Boldogságtól gondolkodni képtelen
Ezüstben fürdő rét tárul fel előtte
Türelmetlenül rohanva halad előre
Éles fájdalom hasít az oldalába
A dörrenést csak utána hallja
Lába már nem engedelmeskedik
Tehetetlenül a hóba hemperedik
Érzi testén a vér melegét
Arcán a hó hűsítő hidegét
Hallja a felé haladó ember lépteit
Tudja élete végéhez közeledik
Vonyítása elköszönő s szívszorító
Az érkező válasz vigasztaló, bátorító
Szemeit a hang irányába szegezi
Amit lát számára örömteli
Parázsló szempár néz vissza az erdőből
Lángolván bánattól,szerelemtől
Farkas szíve szerelmesen dobban
De a csendbe újabb dörrenés robban
Szerelme látványa kíséri a túlvilágra
Oda ahol békét lel valahára