Fantasy

Az építészek a régi időkben szerették a kihívásokat, ezt sugalta a Birodalom fővárosa, a császár székhelye is. Egy nagy hegyre lettek ráépítve a házak és a lapos tetőn terült el a fehér márványból épült palota, mely magas karcsú tornyaival az eget ostromolta. A teleépített hegyet magas vastag fal ölelte körbe, a bejáratot hatalmas óriásokra méretezett, acéllal erősített északi mesterek által faragott fakapu zárta el, a nem kívánt jövevények elől. A vastag falat szabályos közönként bástyák szakították meg, a lőréseken íjászok kémlelték a kapu felé vezető utakat.

   Észak felől a földúton három lovas közeledett sebes vágtában a város felé, porfelhőt húzva maguk után. Az íjászok éberen kémlelték őket, jelzésükre megjelent az őrparancsnok és távcsövét a jövevények felé fordította. Emberei körülötte megfeszítették íjaikat, több tucat halált hordozó nyílvessző irányult a jövevényekre.  A közelgő háború óvatossá tett mindenkit, a kaput is a szokással ellentétben állandóan zárva tartották. Ráfókuszált távcsövével a jövevényekre. Az elől haladó lovason hófehér, lángnyelvekkel díszített ruhát fedezett fel, mögötte vágtató két társa páncéljának ezüstszínét a por teljesen belepte. Elmosolyodott és hátraszólt embereinek:

• Pihenj, csak Emy és testőrei tértek haza.

Az íjászok szintén elmosolyodtak, meglazították halát hozó íjaik húrját. A szép máguslány és két elbűvölő testőre nagy rokonszenvnek örvendtek a városban. Szemükkel követték a kapu felé tartó lovasokat.

• Kaput kinyitni! – harsant a parancs a bástyáról. Válaszul ostor csattant, a megláncolt hatalmas trollok bömbölve elkezdték hajtani a fából készült kereket, működésbe lépett a több száz éves szerkezet és a kapu lassan kitárult az érkezők előtt.

   Émy őrült sebességgel közeledett a kitáruló kapu felé. Lova lassan kezdett kimerülni, pofáján fehér tajték látszott. Jobbról és balról hallotta két kísérőjének Dalmy és Viky lovainak a fujtatását, tudta közvetlen mögötte vannak. Bevágtattak a kapun és lassítás nélkül a fellegvár felé vették az irányt, a lovak patkói szikrákat vetettek a kockaköveken. A polgárok riadtan húzódtak félre a démonként vágtató jövevények elől. A máguslány szeme sarkából látta a tisztelgő őröket, de nem volt ideje velük foglalkozni. Pár perc múlva feltárult előttük a fellegvár hatalmas kapuja. és az előtte strázsáló falanx harcosok . A palota elé érve lepattant a lováról, a kantárt az elé siető szolga kezébe dobta.

• Menjetek a szállásotokra, ha végeztem én is megyek! – szólt hátra kísérőinek, majd drágaköves

botját a kezébe kapva a palotába lépett.

Sietős léptei visszhangot vertek a hatalmas csarnokban, az udvarban tartózkodó udvaroncok, követek összesúgtak a háta mögött. A terem végében levő aranyajtóhoz érve a két lándzsás őr tisztelgett neki majd beengedték. Belépve elé tárult az aranytrón a benne ülő öreg császárral, akinek egy barna ruhás mágus magyarázott éppen. Émyt hirtelen rossz érzés fogta el, amikor megismerte az illetőt: Baltazár volt az. Az uralkodó szélesen rámosolygott:

• Köszöntelek itthon Émy!

• Felség! – szólt ösztönösen az illendő válasz. A hideg futkosott a hátán, ahogy Baltazár kimért

udvariassággal meghajolt felé. Hirtelen bánni kezdte, hogy két testőre és barátja nincs mellette. Baltazár ki a négy elem közül a földet uralta, régóta kerülgette őt, és mivel sikert nem tudott elérni egyre piszkosabb eszközökhöz folyamodott.  Egyre inkább felhergelte magát, a feltörő indulata kezdte felszínre hozni mágikus erejét. A botján levő vörös gyémánt halványan izzani kezdett, mire Émy észbekapott és nyugalmat erőltetett magára. A ragyogás pár pillanat múlva kihunyt a kőben. Baltazár összevonta szemöldökét ebből a lány rájött észrevette mi történt. Megvonta a vállát, legalább tudja hányadán állnak. A négy elemet négy mágus uralta, ők voltak a császár fő támaszai. Az elemek képesek voltak kioltani egymást, egyikük sem tehetett szert a másiknál nagyobb hatalomra. Émy eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne ha megküzdenének. Lehet egymaga nem bírna el Baltazárral, de ha két barátja vele lenne tuti ők nyernének. Dalmy és Viky nem egyszerű testőrök és falanx harcosok voltak. Az előéletükről, valós tudásukról Émyn kívül más nem tudott és ez így volt jó. Gondolják csak gyengének őt és majd meglepődnek, ha elfajulnak a dolgok.

• Mi volt a sürgős ügy Felség amiért elhívtál a hadseregem mellől? – tért a lány a lényegre.

• Baltazár aggasztó híreket kapott a keleti határ menti kószáktól. Sötét lényekről suttognak a helyiek. Az északon küszöbön álló háború miatt nem tudunk nagyobb csapatot odaküldeni ezért arra jutottunk, hogy egy kisebb csapattal oda kell menjetek és körülnéztek.

• És kikkel menjek Felség? A falanxom a hadsereggel hagytam, ahogy kérted.

• Baltazár testőrségéből fognak páran elkísérni. A két testőröd mivel a falanxod fontos vezetői még ma térjenek vissza északra.

• Felség ,kérem had jöjjenek velem mert szük…

• Már döntöttem Émy! – szakította ingerülten félbe a császár – Nem bízol talán Baltazár harcosaiban?

• De igen felség, elnézésedet kérem…

• Vigyázni fognak Rád kedves. – szólalt meg a behízelgő hang . Émy Baltazárra nézett, szemei

szikrákat hánytak. Valami nagyon rossz dolgot sejtett az egész mögött. Keleten mióta az eszét tudta nem történt semmi érdemleges, néha éhes ork bandák beszabadultak, de a határőrség vígan elbánt velük. Elképzelte magában, ahogy egy nagy tűzgolyóval apró hamuvá égeti az álszent mágust, és ettől elmosolyodott. A férfiak persze a beleegyezés jelének nézték a mosolyt és ők is megenyhültek. Majd rájöttök, gondolta a lány magában. Agyának fogaskerekei őrülten pörögtek, ahogy kiutat keresett ebből a nyílván való kelepcéből.

• Holnap reggel indultok, napkeltekor a kapunál várlak a kísérőid. – szólt az uralkodó és elbocsátotta a lányt.

Émy sarkon fordult és kiment. Nem látta, láthatta Baltazár gúnyos mosolyát. A férfi is meghajolt az uralkodó felé és ő is távozott.  Sietősen ment teremről, teremre, amíg lakrészéhez nem ért. Az ajtónál álló zord páncélosokra nézett:

• Senki nem léphet be amíg nem szólok!

• Igen uram! – jött a katonás válasz.

Szobájába lépve bezárta kulcsra az ajtót, majd székébe ülve becsukta szemeit és percekig csak ült és összpontosított. A levegő körülötte vibrálni kezdett, ahogy a mágikus energiák felszínre törtek. Halkan suttogni kezdett, varázsigéket formáltak ajkai alig hallhatóan. Fiókjából elővett egy fiolát, a benne levő port az asztalra szórta, majd tőrével a porból egy ötágú csillagot formázott. Mikor a csillag elkészült, sebet ejtett a tenyerén és a vérét a közepébe csepegtette. Mormolását alig hallhatóan folytatta. Oka volt az óvatosságnak, az a fajta sötét mágia, amit most alkalmazott nagyon régen tiltott volt ezen a tájon és az idegen nyelvű igékért is már halálbüntetés járt. Remélte három társa nem érzi meg az erőt, amit most megidéz.

A csillagot alkotó por égni kezdett, világoskék lángnyelvek táncoltak az asztalon. Belsejében az asztal lapja helyett egy fekete sisakos arc jelent meg, nem evilági volt a hangja, amikor megszólalt:

• Sikerült elintézni Baltazár?

• Igen Nagyuram. Reggel indulnak útra keletnek, a legjobb embereim fogják kísérni, szerintem el tudják intézni.

• Nem táplálj hiú reményeket, nem lesz olyan egyszerű amilyennek gondolod. A két kotnyeles kísérője is megy?

• Sikerült őket eltávolítani Nagyuram.

• Jó mi is felkészülünk a fogadására egy kisebb csapat várja majd őket a határon. Ha a lány meghal, megkapod jutalmad szolga! – csattant a hang majd a láng amilyen hirtelen fellobbant, úgy ki is aludt.  Baltazár hátradőlt székén és letörölte arcáról a verejtéket. Győzködte magát, hogy jól döntött, amikor szövetkezett a Halállovagokkal Émy megölésére. Ha nem lehet övé a lány, akkor ne legyen senkié, és ha meghal, az ígéret szerint megkapja a hatalmát és akkor elég ereje lesz, hogy elintézze a másik két társát és végül Ő legyen az uralkodó. Arcán széles mosoly jelent meg.

    Émy feldúltan lépett be a lányok szállására, szó nélkül az egyik ágyra vetette magát és elkezdte bámulni a plafont. Viky és Dalmy összenéztek és nagyot sóhajtottak. Végül Dalmy szólalt meg:

• Kitalálom Émy ott volt Baltazár is. Nincs még egy olyan valaki a földön aki így kiborítana Téged.

• Igen ott volt nagyszerű az észrevétel Dalmus! – csattant fel a máguslány, fekete szemei villámokat szórtak – És ha már jelenlétével megtisztelte a megbeszélést előjött az évszázad ötletével is. Ti ketten még ma visszamentek északra, én meg mehetek a nyálgép csatlósaival keletre ahol, valami hatalmas veszély fenyeget, de Ti valamiért nem jöhettek velem.

• Ez nekem bűzlik – kotyogott közbe Viky – Mi gond lehet keleten? Fellázadtak a tehenek talán és nem adnak több tejet? Vagy a birkák nem kívánnak több gyapjút adni?

• Nem mondod Viky?? Mikor lettél Te is ilyen bölcs és vicces? Erre rájöttem magam is képzeld.  Megoldás kell csajok, mert ennek nagyon csapda szaga van. Tuti, hogy nem csak a csatlósai várnak rám az úton. Van valami más is ebben, amire nem tudok rájönni!!

• Nyugodj már meg és ne velünk kiabálj! – csattant fel a szőke lány – Követünk és segítünk. Viky úgy látszik, vissza kell térnünk a gyökerekhez, és engedelmes katonákból újra kalandozókká kell váljunk.

• Megtennétek? – kerekedett ki Émy szeme.

• Nem majd hagyjuk, hogy játszanak Veled. Végére járunk az egésznek és véget vetünk Baltazár földi létének, ha ártani akar Neked. A pengém már amúgy is szomjazik a vérére. – szólt Viky és

Dalmy mosolyogva bólogatott.

Sok-sok évvel ezelőtt még mágustanonc korában akadt össze Émy két mostani társával. Egy könnyűnek induló, de elfajuló vizsgaküldetésben segítettek neki, mely során összebarátkoztak és a két kalandozó úgy döntött, belép a seregbe és így barátnőjük mellett maradhatnak.

• Megvannak még a régi cuccaitok? – kérdezte a máguslány.

• Persze butus nem dobjuk ki azt ami jó. – mosolygott Dalmy majd a sarokban álló szekrényhez

lépett, és könnyedén arrébb tolta azt, majd kinyitotta az alatta levő rejtett csapóajtót és elkezdte kirámolni a rejtekhely tartalmát. Viky csillogó szemmel vette kézbe az elsőnek kivett két kezes kardot. Kihúzta hüvelyéből és végigsimított a rúnákkal ékesített pengén. Ágyára rakta a páncéljának darabjait.

• Nekem megvan minden és Neked Dalmy?

  A szőke lány számba vette két rövidkardját, fém váll és karvértjét.

• Nekem is Viky.

• Imádlak Titeket – szólalt meg Émy – már csak egy tervet kell kidolgozni.

• Nosza, lássunk neki kacsintott össze a két lány.

   A késő délutáni órákban Dalmy és Viky kilovagoltak a városból és észak felé vették irányt. Émy szobájának ablakából nézte távozásukat és nem sejtette, hogy Baltazár hasonlóan cselekedett pár szinttel feljebb. A különbség csak annyi volt, hogy ezúttal a máguslány arcán ragyogott a mosoly, tervük egyszerű és hatásos volt.

   A kelő nap lassan kúszott felfelé az égbolton, miközben Émy a kapu felé poroszkált lován, gondolataiba mélyedve. Fehér ruháját sötétkékre cserélte, varázsbotját a hátára szíjazta. Nyergének hátuljára egy zsákot erősített, felkészülve a hosszú útra. A kapunál már várta Baltazár húsz embere, megannyi zord tekintetű lovag, páncéljukon gyűlölt gazdájuk címerével.

• Úrnőm! – köszöntötte a vezetőjük, de a lány villanó tekintete, belefojtotta a  folytatást.

• Induljunk parancsnok és, kerüljük a társagást nem vagyok jó partner hozzá!

A lovag biccentett, nyílt a kapu és erős vágtában útnak indultak kelet felé. Szótlanul lovagoltak órákon keresztül, a lovagok teljesen gyűrűbe fogták a lányt. Émy szeme éberen járt jobbra és balra kereste a jelet, ami megmutatja neki a kelepcét. A nap lassan aludni készült, amikor az úton szemben lovasok tűntek fel. A máguslány agyába szinte berobbant a felismerés, hogy most jött el az idő. Összpontosítani kezdett, a varázsbotján nyugvó gyémánt életre kelt, és ragyogni kezdett. Érzékeit kitágította, testét átjárta a mágia, felkészült a harcra. A csapat vezére megállást jelzett, bevárták a szemből jövőket. Émy cseppet sem meglepve Baltazár legfőbb bizalmasát ismerte fel a másik csapat élén. A kissé túlsúlyos férfi a lánytól tisztes távolságban megállt és onnan kiáltott:

• Add át a varázsbotodat és harc nélkül elintézzük a dolgot Émy! Nem messze innen a határon gazdám megbízója vár Rád, és szeretném ha harc nélkül megadnád magad. Közel harmincan vagyunk nincs esélyed!

A gyűrű kezdett összezáródni a lány körül, a lovagok kardjai szisszenve röppentek a ki a hüvelyekből.

• Ha kell, akkor vedd el!! – kiáltotta a lány és két kezét hirtelen, egy éles kiáltás kíséretében az ég

felé lendítette. Mozdulata nyomán egy tűzkör jött létre a lova körül. a közelében álló lovasok riadtan ugrattak arrébb. Émy idomított lova nyugodtan állt továbbra is.  A meglepetés előnyét kihasználva a lány gyorsan kezébe kapta varázsbotját és feje fölött megpörgetve, varázsigét mormolva előre csapott vele. Több méteres lángnyelv bújt elő a gyémántból és korbácsként csapott le a lovasokra. A férfiak üvöltve hullottak a porba, Émy korbácsa könyörtelenül pusztította őket. Teljes volt a zűrzavar a túlsúlyos férfi kimeredt szemekkel nézte a pusztítást, teljesen megdermedve. A lány szabad kezéből apró tűzgolyók repkedtek. Émy a szeme sarkából mozgást látott és riadtan vette észre a felegyenesedő íjászokat akik lassan célba vették ők, A húrok megfeszültek, a nyílvesszők a lány lovát célozták, és a mágus tudta ennyi volt nincs tovább, ha a hátasát kilövik vége a dalnak. Csatakiáltás hasított a levegőbe, két lovas érkezett a csatatérre. Egyikük kin barna bőrruha és vállát, alkarját páncél védte, hátán pedig két rövid kard pihent az íjászok felé vágtatott, szemmel alig követhető mozdulata nyomán négy lövész holtan hanyatlott hátra, torkukból dobótőr állt ki. Lováról leugorva a jövevény előkapta hátára szíjazott két kardját és őrült tempóban pusztítani kezdett. Szőke fürtjei lobogtak a feje körül. Pár másodperc elteltével az előbbi halálos veszélyt jelentő lövészek holtan feküdtek a bozótban. A másik jövevény, kinek testét könnyű páncél fedte, két kezes kardját forgatva irtotta a lovasokat, csapásai nyomán sorra hullottak a lovasok. A lovagok megdöbbenése hamar félelembe csapott át és fejvesztve menekülni kezdtek.

• Vkiy, Dalmy mögém!!! – csattant Émy hangja, a két lány sebesen mögé húzódott szaporán

lihegve, fegyvereiket vér áztatta.

• Most jön a méltó jutalom a nyálaska embereinek!

A máguslány az ég felé emelte botját és hangosan kántálni kezdett, botján a gyémánt vakítóan ragyogott. A menekülök feje felett lángvörös felhő jelent meg és kövér tűzesőcseppek kezdtek potyogni belőlük. Pár perc elteltével Émy megszüntette a varázst és kimerülten körülnézett, majd ijedten társaihoz fordult:

• Hol van az a kövér fickó? Nem látom a testét nem menekülhetett el!!!

• Én láttam elvágtatni Émy – szólalt meg Dalmy – nem tudtam ki az ne haragudj.

• Most mi lesz? – kérdezte Viky

• Továbbmegyünk kelet felé – válaszolt a máguslány – Baltazár bizalmasa azt mondta valaki vár

engem ott, odavittek volna ők is. Kíváncsi vagyok ki vagy mi lehet az aki a halálomat kívánja és miért. Persze így, hogy tudnak rólatok is már hála a szökevénynek nehéz lesz, de megoldjuk ha vállaljátok. Benne vagytok? – nézett társaira.

• Akkor most megyünk vagy még lelkizel? – mosolygott Viky.

• Megyünk!

A három lány sebes vágtában továbbszáguldott a keleti határ felé…