2.rész

                                           A lány

   Mindig mindennek van következménye. Ez jutott eszébe, amikor hatalmas robajjal beszakadt az ajtó és fegyveres katonák nyomultak be rajta. Lányára nézett, aki tudta mit kell tenni, számtalanszor átbeszélték már. Mozdulata, ahogy az ablak felé lendült, szemmel alig volt követhető. Két lépés után a levegőbe emelkedett és kicsit fordított a testén, így a hátával szállt bele az ablakba. Nem fájt kevésbé, de a tudat, hogy a lánya mögötte van elhomályosított minden egyebet. Földet érve gurult egyet majd felpattant és megdermedt. Íjászok álltak előtte félkörben, rengetegen.

   Tompa puffanás tudatta vele, hogy lánya is kiért. Kezét védelmezően széttárta, testével gyermekét fedezte. Az íjhúrok megfeszültek, majd útjukra engedték halált hozó vesszőjüket. Becsukta a szemét és megadóan várta a fájdalmat, amikor belécsapódnak. Másodpercek teltek el, először azt hitte ez az a bizonyos hosszú pillanat, amiről annyit meséltek neki, amit a halála előtt érez az ember. Újabb másodpercek teltek el, semmi nem történt. Kinyitotta a szemét és körülnézett: látta az íjászok fintorát, mosolyát amit a lövéskor mutattak, a nyílvesszőket amelyek dermedten álltak félúton a levegőben, a legyeket, madarakat ahogy valósággal belefagytak a levegőben. Hátrafordulva látta a lánya riadt tekintetét és kiabálásra nyitódó száját. Értetlenül forgott körbe, olyan érzése volt mintha megállt volna az idő. Az utca végében mozgásra lett figyelmes, fekete ruhába öltözött görnyedt ember közeledett, arcát csukja fedte, botjára támaszkodott. Pár méterre tőle megállt, de a fejét nem emelte fel, nem nézett rá. Kisvártatva megszólalt:

-       Íme a nő aki elvesztette a nevét, akiben volt mersz szembeszállni az ősi törvényekkel, vállalva a következményeket. Egy alkut jöttem Neked ajánlani, bár választásod nem lesz. Lehetsz bármilyen ügyes és képzett a lányod a Te gyenge pontod, nem véletlen választottalak ki Téged már évekkel ezelőtt.

Károgó hangja irritálta a fülét, koncentrálni kezdett, de meglepve vette észre, hogy hatástalanul. Nem érezte, hogy az ereje áramlani kezdene benne. Gúnyos kacajt hallott felcsendülni

-       Te sem gondolod komolyan, hogy ártani tudsz nekem. Ahogy gond nélkül megállítottam az időt, gyerekjáték volt blokkolnom képességeidet. Ne is próbálkozz, mert halott leszel mielőtt észbe kapsz! Miután ezt tisztáztuk talán rá is térhetnék a lényegre.

Csüggedten elernyesztette izmait, lassan, de biztosan a félelem kezdett eluralkodni rajta.

-       Látom értesz a szóból. A nevem nem érdekes, nem kell tudnod, semmit sem mondana Neked. Idősebb vagyok mint amit fel tudnál fogni, jóval a Te világod előtt már léteztem. Más világ volt akkoriban a mágusok kora nagyon voltunk és hatalmasak. Sajnálatos módon az új teljesen érdektelen vallási nézetek megzavarták az emberek fejét és ellenem fordultak. Sajnálatos módon egy régi ellenfelem a segítségükre sietett és így sikerült bezárniuk engem vagyis az erőmet egy ige ritka drágakőbe, megakadályozva engem, hogy testet ölthessek. A követ egy biztos helyre rejtették ahol halandó ember nem férhet hozzá. Őreim nem evilági eredetűek és szerencsére nem túl okosak, így sikerült részben kiszabadulnom és az erőmet valamennyire használnom. A Te feladatod lesz a kő megszerzése és a kiszabadításom belőle. Messze a sötét északon találod meg a sziklás hegyek között a régi elf erődítményben.

-       Azt tudtommal orkok és egyéb sötét lények ezrei őrzik, hogy jussak be oda élve? Emberi lény onnan sok 100 éve nem jött ki élve!!! A halálba küldesz!! – csattant fel a lány, szemében a tehetetlen düh könnyei tűntek fel, amint hátrapillantott lányára.

-       Te egyedül sehogy. Viszont a barátod ha visszamegy a falkájához és beteljesíti a sorsát neki sikerülhet. Egy falkányi dühöngő vérfarkas sikerrel veheti az akadályt.

-       Nem kérhetem ezt Tőle!! Miattam hagyta ott őket!!

-       Nincs választásod. Tudom mi történt, mondom évek óta figyeltelek. Mit gondolsz kitől kaptad a megbízást a pap megölésére? Tőlem. Ki mondta el a katonáknak hol vagytok? Szintén én. Olyan alakot öltök amilyet akarok, évek óta kísérlek és figyellek. Menj a barátodhoz, vedd rá,hogy segítsen, szerezd meg a követ és szabadíts ki. Cserébe erőt adok Neked, hogy visszaszerezd a neved és elpusztítsd azokat akik miatt nem lehet életed. Segíts nekem és olyan életet kapsz cserébe amilyet szerettél volna. Másik lehetőség, hogy itt azonnal meghalsz, de teszek róla, hogy lásd a lányodat is meghalni.

Tudta jól, hogy nem mond igazat a férfi, de választása nem volt. Belegyezően bólintott. A csuklya alig észrevehetően megmozdult, pár pillanat múlva az egyik addig szoborként álló ló megmozdult. Felpattant rá és vágtatva útra kelt.

     A csuklyás férfi hosszan nézett a lovas után, arcán széles mosoly terült el. Botjával sebesen rúnákat kezdett rajzolni a homokban, mikor végzett mormolni kezdett. A rúnák vakítóan világítani kezdtek, a nyílvesszők a földre zuhantak, majd egy nagy villanás után eltűntek, ahogy a férfi is. Az idő újra mozgásba lendül a katonák megragadták a lányt és magukkal hurcolták. A tetovált bérgyilkosnőt nem keresték, mert nyomtalanul eltűnt emlékezetükből.

     Vadul vágtatott már majd egy órája, a ló lassan kezdett kikészülni. nem érdekelte, hogy erdőben száguld, reflexeinek és kiképzésének köszönhetően könnyedén hajolt el a lelógó ágak elöl. Közeledve a célhoz elkezdett lassítani mert tudta mi fog következni. Az állat megérezte a barátját és egyre nyugtalanabb lett. Leszállt egy fáho kötötte és gyalogosan indult tovább. Tisztásra érve egy apró kunyhó tárult szeme elé, az ajtóban barátja várta. Szokott fekete öltözéke volt rajta, fürkészve, gyanakodva méregette. A tekintetétől kezdte rosszul érezni magát.

-       Mi történt?? – szegezte rögtön neki a kérdést, de a választ sem várta meg, folytatta – Valami komoly dolog történt, éreztem ,hogy mágiát használtak, nagyon komoly mágiát. Nem vagyok hülye tudom,hogy köze van hozzád mibe keveredtél??

Csak nézte barátját, szemébe lassan újra könnyek gyűltek. Gyűlölte magát azért amit kérnie kell. A feérfi nyakláncát nézte, a holdkövet amit tőle kapott. Azzal a kővel tudta tartósan megőrizni emberi alakját és az segített megőrizni az emberségét amikor vérfarkassá kellett váljon. Eszébe jutott az este amikor először találkoztak és szembeszállt a saját falkájával, hogy megvédje őt és a lányát. Most mégis azt kell kérje, hogy menjen oda vissza, ahol lehet a halál várja.

-       Egy mágus felültetett – kezdte remegő hangon – Ő adta a megbízást, hogy öljem meg a papot, elvezette hozzám a katonákat.  A haláltól mentett meg, megállította az időt pár másodperccel a halálom előtt. Nem volt választásom, a lányom elhurcolták magukkal, és meghal nem segítek neki. Északon a régi elf erődben van egy gyémánt , azt kellene elhozni. Segítened kell könyörgöm!!

-       Északon az elf erőd?? – ordított a férfi – Meg vagy őrülve barátom. Az a hely maga a sötétség, sötét mágia lengi be az egészet, nem evilági lényekkel van tele! Ott voltunk rabszolgák, onnan szöktünk meg meséltem Neked!!

-       De a lányom…

-       A teljes falkával talán, de ismétlem csak talán tudunk Neked annyi időt adni, hogy bejuss és kihozd azt a kavicsot, de rengeteg farkas halna meg. Arról ne is beszéljünk, hogy a falka csak egy esetben tartana velem, ha én lennék az Alfa, vagyis ki kell hívjam a mostanit, aki miattad annak idején kitagadott és halállal fenyegetett ha újra a közelükbe megyek…Ha Te vagy a barátom akkor ki az ellenségem??

-       Ne haragudj….- nem tudott tovább beszélni, könnyei záporozni kezdtek, hangosan sírni kezdett. A férfi átölelte, nyugtatta, majd mikor kezdett megnyugodni így szólt:

-       Emlékszel arra a vízesésre a hegyek mélyén ahol a lányod úszni tanítottuk? Menj oda és ott várj rám. Ha két nap elteltével sem hallasz hírt rólam akkor meghaltam és más megoldást kell keresned. Megteszem amit tudok.

Nem mondott köszönetet, pedig szíve megtelt szeretettel. Hosszú évek óta voltak barátok, de sok olyan volt amit tudtak anélkül, hogy kimondták volna. Egy puszit nyomott a férfi arcára, majd sarkon fordul és a lovához sietett.

                                                    A férfi

   Csak állt és nézett a lány után. Nem kérdezte meg tőle mit ígért cserébe a mágus, nem lett volna értelme. Ha akarta volna akkor elmondja magától. Az évek alatt megtanulta, hogy nem szabad faggatóznia. Nehéz volt elnyernie a bizalmát, nem akarta elrontani a kapcsolatukat.  Vett pár mély lélegzetet, pedig tudta arra ami most ami most jön nem lehet felkészülni. Elkezdett halkan kántálni, nyakában a fehér holdkő élesen felragyogott. Érezte, ahogy lassan elindul az átalakulás. A fájdalom hírtelen jött és intenzíven. A földre csuklott és ordítani kezdett. Érezte, ahogy a csontjai elkezdenek nőni a kezén és lábán, majd követni kezdte a gerince is. Amikor a feje került sorra, az agya hirtelen kikapcsolt és elsötétült a világ…Mikor magához tért, megrohanták az ingerek. Rengeteg szagot érzett, hallotta az erdő apró állatainak minden mozdulatát. Kinyitotta a szemét és hosszan nézte fehér szőrrel borított kezét, az ujjak végén a félelmetes karmokat. Vérfarkas lett hát megint, pedig nem szerette magát amikor átalakult. A lánynak nem mondta, de hiába  a holdkő ,mert minden egyes átváltozással veszített az emberi mivoltából. Érezte, ahogy fenevad énje egyre inkább előtör és félt mi lesz akkor ha újra átveszi az irányítást.

A házba sietett és falra erősített két kardhoz lépett. Hosszú ideje nem használta őket, de érezte most szüksége lesz rájuk. Hátára erősítette őket, majd kilépett a ház elé. Ordítása betöltötte az erdőt, nyomában csak a csend maradt, az erdő állatai remegve húzták össze magukat. Futni kezdett, ahogy erejéből tellett.

    Sötétedni kezdett mire célhoz ért. Megállt kicsit,hogy kifújja magát, tudta szüksége lesz az erejére. Nézte a komor erdőt ahol a falka tanyája lapult, előtörtek belőle az érzések, hosszú évekig ez volt otthona. Egészen addig a végzetes éjszakáig, amikor megtámadtak egy nőt, aki a lányával próbált itt átkelni…

erőt vett magán és lassú léptekkel elindult. Pár méter megtétele után megérezte a falka figyelő tagjait. Érezte szagukat, hallotta lassú lépteiket ahogy kísérték a távolból. Izmai megfeszültek, várta mikor rohanják le. Nem, volt kétsége arról, hogy az Alfa holtan akarja látni. A puszta léte is fenyegetés volt a számára.

Jobb oldalról egy szürke vérfarkas robbant ki a sűrűből, mancsában hatalmas fejsze lendült végzetes csapásra. Nem érte váratlanul a támadás. Miközben kitért a csapás útjából, kezeivel hátranyúlt és kihúzta két kardját hüvelyéből, majd ugyanazzal mozdulattal a támadó felé vágott. Fájdalmas vonyítás volt a válasz, ellenfele elterült a földön. Balról két támadó bukkant elő, tanulva társuk hibájából nem rohanták le, lassan közeledtek felé.  Feléjük fordult, két kardját teste mellett tartotta leengedve. Ellenfelei szétváltak és két oldalról rontottak rá. Az első csapást kardjával akasztotta meg, a második elöl elhajolt majd támadásba lendült. Két kardjával csapást, csapás után mért rájuk, ellenfelei kénytelenek voltak hátrálni kezdeni. Fokozta  a tempót, egyre gyorsult és gyorsult a mozgása. Bejött a számítása, a bal oldali vérfarkas ütemet tévesztett, levágott mancsa, benne fegyvere a földre pottyant. A másik próbált volna visszatámadni, de csapásait könnyedén hárította, majd megpördülve fejberúgta. Ellenfele ájultan rogyott össze.

-       Elég!!!! – hallatszott az ordítás az erdő mélyéről.

Előlépett a többi vérfarkas és lassan körbefogták. Leeresztette majd a földre dobta a kardjait. Tudta nem lenne esélye ennyi ellenféllel szemben és nem akart több falkatársat bántani. Szemét a legnagyobb farkasra emelte aki most lépett elő, mancsában tartott kardja pengéjén rúnák fénylettek. Egyre csak közeledett.

-       Miért jöttél vissza? Szeretnél meghalni? – az Alfa hangja gúnyosan csengett.

Utat engedtek a vezérnek és pár másodperc múlva szemtől szemben álltak.