3. rész

                             A férfi

          Nézte, ahogy az Alfa lassan közeledik felé, látta vöröslő szemeit, ahogy rászegeződnek. Tudta innen csak úgy juthat ki élve, ha megöli. nem voltak rossz érzései emiatt, nem tartott a testvérének. Hatalmát annak a kardnak köszönhette, ami ott volt a kezében. Fogva tartójuk kovácsoltatta sötét mágia segítségével, azzal tudott parancsolni nekik. Amíg ők a szabadságukért harcoltak ez az aljas ellopta a kardot és úgy lett Alfa. Rá már nem hatott, hála a medálnak, ami a nyakában lógott. Erőt gyűjtött majd határozott hangon megszólalt:

-       Visszajöttem, hogy a Falka törvényei szerint párbajra hívjalak és átvegyem a helyed. Állj ki velem!!! – az utolsó két szót tiszta erőből üvöltötte. Testvérei kicsit hátrébb húzódtak és leengedték a fegyvereiket.

-       Párbajra? – nevetett fel gúnyosan az Alfa – Ezt a jogodat elvesztetted, amikor a két ember mellé álltál, amikor szembeszálltál a Falkáva, megtagadtad a parancsomat! Nem vagy a Falka tagja, Te csak egy áruló vagy aki most megkapja méltó büntetését!

-       Gyáva lennél kiállni ellenem? – most érezte először, hogy lehet kicsit elszámította magát, de nem volt visszaút.

-       Nincs rá jogod, hogy bármit akarjál tőlem! – ordította az Alfa, majd az ég felé emelte kardját - de én mégis örömmel fogom a véredet ontani és megmutatni itt mindenkinek, mi a jutalma a törvényt megszegőknek. Lassan, nagyon lassan fogsz meghalni. Kezdődjön a viadal!!

Helyeslő morgással léptek hátrébb a Falka tagjai, minél több helyet hagyva a küzdelemre. Lehajolt két kardjáért, de szemét le sem vette az Alfáról. Öreg volt és rafinált, veszélyes ellenfél. Igyekezett távolságot tartani, szemét ellenfele szemébe fúrta. Az első támadás szemből jött ahogy számított rá és a fajét célozta. Bal kezében levő pengével hárított, érezte, hogy hatalmas erő van a csapásban, belesajdult a keze. Gyorsan hátralépett kettőt, majd mikor látta,hogy felé lép, bal majd jobb kézzel is lecsapott. Érezte ahogy mindkét csapását blokkolja, kifordult oldalra és újra hátralépett majd kicsit hátra is dőlt. A rúnákkal díszített penge suhogva írt le félkört ott, ahol az előbb még a nyaka volt, érezte a  szelét. Gyors mozdulattal támadta ellenfele oldalát, de nem volt elég fürge, csak a levegőt hasította pengéje. Oldalazni akart, de megbotlott egy kiálló gyökérbe és egy pillanatra elvesztette egyensúlyát. Szinte azonnal érezte ahogy a penge a bal karjába vág, vére messzire fröccsent, kardja a földre hullott. A fájdalom az agyába robbant, igyekezett hátrébb lépni és időt nyerni, de nem volt ideje. Kardja elérhetetlen messzeségben hevert a földön. Csapás, csapás után érkezett, csak védekezni tudott. Suhogva tartott a nyaka felé a rúnás penge, ám ezúttal nem hárított, hanem kicsit lehajolva kifordult, majd az Alfa védtelen oldala felé vágott, érezte ahogy kardja ellenfele húsába mar mélyen. Szembefordulva vele, látta a fájdalmat a szemében. Egymásnak feszültek újra, halálos táncukhoz a kardok csendülése adta az ütemet. Gyűjtötte az erőt, várta az alkalmas pillanatot. Ellenfele már csak a jobb kezére koncentrált, a sérült balt láthatóan levegőnek nézte, hogy nem volt fegyver benne. Erejét összeszedve támadásba lendült, egyik vágást a másik után mérte az Alfára. A feje felé vágott, ellenfele kardjának keresztvasával hárított. A két penge egymásnak feszült, egészen közelről néztek farkasszemet. Utolsó erejét összeszedve ellökte magától, majd miközben utána lépett kardját jobb kezéből a sérült balba dobta és gyors mozdulattal szúrt. Látta a döbbenetet az Alfa szemében mikor a penge utat talált a mellkasába, erre nem számított. Keze lassan lecsúszott az oldala mellé és a rúnákkal ékesített kard a földre hullott. Pár pillanatot még várt, majd beljebb lökte a pengét. Egy halk sóhaj kíséretében kihunyt a vörös szemekben a fény. Kihúzta a kardot, az immár élettelen test földre hullott. Látta a testvérei várakozó tekintetét, de nem nyúlt a kardért ami eddig a hatalmat jelképezte.

-       Testvéreim! Ne azért kövessetek engem mert erővel kényszerítelek rá titeket. Én nem élek varázslattal, nem használok trükköket. Azért jöttem vissza mert kell a Falka segítsége. Lehetőségünk van, hogy segítsünk a barátomnak és egy füst alatt visszavágjunk a sok évnyi rabságért, szenvedésért annak a mocsoknak, aki meglázott, rabszolgaként kezelt minket. Én visszatérek északra a régi erődbe és úgy éljek porig rombolom. tartsatok velem Testvéreim. ha megtiszteltek bizalmatokkal akkor kövessetek engem mint vezéretek vagy immár szabad falkaként mehettek máshova is. Mit választotok?

A falka jelen levő tagjai szinte egyszerre ereszkedtek térdre és hangos ordítással adták az erdő tudtára: új Alfája van a Falkának.

     A Börtönben

   Ha létezik unalmas munka, akkor ezt vennék példának. Hasonló gondolatok jártak az őr fejében, amikor nagyot ásított. Őrizte a főkaput, de fogalma sem volt tulajdonképpen kitől is kellene. Maga az épület a város szélén feküdt és mióta itt szolgált soha nem történt semmi rendkívüli. Néha balra tekintett és meg-megnézte a felállított akasztófát, mely a holnapi nagy alkalomra készült, amikor is azt a fiatal lányt végzik ki, aki állítólag meggyilkolta  a nagy tiszteletű főpapot. Személy szerint nem értette miképpen csinálhatta az a törékeny lány, de nem is az ő dolga volt eldönteni. Pár perc elteltével két köpenyes, csuklyás alakot látott határozott léptekkel közeledni, egyikük kezében egy íjat vélt felfedezni. Akinél a fegyver volt tőle úgy 20 méterre megállt, társa rendületlenül közeledett. Mikor odaért hátravetette csuklyáját és egy csinos női arc mosolygott az őrre. Vállig érő haja fekete és szőke színekben pompázott, barna szeme vidáman csillogott.

-       Jó napot! – köszönt vidáman az őrre – Mi látogatóba jöttünk volna a holnap kivégzendő lányhoz, távoli rokonok vagyunk, biztos örülne ha látna minket.

-       Sajnos ezt nem engedhetem hölgyem, ide csak a parancsnok úr engedélyével lehet belépni és ő nem szólt ilyesmiről. ha lenne szíves hozzá fáradni. Visszafordul és látja azt a házat amelyik ott van balra – kezét felemelve arra mutatott – oda bemegy és….

Hangja gurgulázásba fulladt keze megragadta a torkából kiálló nyílvesszőt, majd hangtalanul a földre rogyott. A lány megpördült és a mögötte álló alakhoz fordult, aki már újabb nyílvesszőt illesztett íjának húrjára.  Köpenyét ledobta a földre, láthatóvá vált ezüst színű páncélja, finom vonású arca és az elfekre jellemző hegyes fülei. A lány dühösen morrant:

-       Mit képzelsz erdőlakó? Boldogultam volna! Minek kellett lelőni? hamuvá perzseljelek?

-       Inkább maradj csendben – a hang teljesen váratlanul bal oldalról érkezett. A lány összerezzent, amikor a fekete hajú bőrvértet viselő férfi mellé lépett.

Lassan két hete voltak egy csapatban, de azóta sem tudta megszokni a különcségeit. Nyomában mint egy árnyék kigyúrt testű, hatalmas izmokat felvonultató szőke férfi lépkedett, hatalmas kétkezes kardját kezében szorongatva.

-       Haladjunk inkább szorít az idő. Ascal uram látsz esetleg valami mo…

A kapu hírtelen kitárult és három őr jelent meg. Az elf mozgása szemmel nem is volt követhető ahogy lőtt és új nyílvesszőt vett elő. Pár pillanat múlva holtan rogytak össze a jövevények.

-       Befelé -  sziszegte a vezető és futva elindult, a barbár szorosan követte a lánnyal egyetemben. Döbbent arcok meredtek rájuk az udvaron, pár pillanatig a katonák nem tudták mit tegyenek és ez végzetesnek bizonyult. Az ifjú barbár mint a forgószél támadt nekik, csapásai nyomán hullottak egymás után. A lány ledobta köpenyét, mormolni kezdett. Karjára tetovált rúnák életre keltek, mindkét kezében lángoló tőrök jelentek meg, a megmaradt őrökre vetette magát. Pár másodperc múlva csend volt az udvaron.

-       Maradjatok itt – szólt a vezér és belépett a cellákat rejtő épületbe.

Jól tudta merre kell menni, mindent gondosan kiterveltek.  Fél perc elteltével a lány cellájához közeledett, látta az őrt aki, lándzsáját előre szegezve várt rá. Szemében félelem látszódott, de nem sajnálhatta meg, nagyon sok forgott kockán. Sokkal több, mint egy ember élete. Az őr igyekezett palástolni keze remegését. rohamra szánta el magát, amikor egy célpontból hírtelen három lett a szeme előtt. megzavarodva nézte, ahogy a három alak sebesen felé indul. A középsőnek támadt, tiszta erőből döfött az alak felé, de megdöbbenve észlelte, hogy a lándzsája átsiklik az alakon. A lendülete továbbsodorta, érezte ahogy jobbról egy szúrást kap az oldalába. Mire földre rogyott már halott volt. A támadó aprót intett a kezével, a két illúzió eltűnt mintha ott sem lett volna. A rácshoz lépett, a fiatal lány bent kuporgott, hátát a falnak vetve.

-       Kicsoda maga? Azért jött,hogy megöljön? – kérdezte vékony hangon félénken

-       Nem bántani jöttelek kislány ne félj – egy apró mozdulatától kinyílt a cellaajtó – azért jöttem, hogy megmentselek.

-       És most hova megyünk?

-       Megakadályozzuk, hogy anyukád valami hatalmas ostobaságot kövessen el. Szólíts csak dalnoknak.

Kézen fogva a lányt futva indultak kifele. Kint már várta őket a csapat többi része. A Dalnok kardjával egy bonyolult jelet rajzolt a homokba, majd zsebéből egy apró tasakot vette elő és a tartalmát a közepébe dobta. A jel felizzott, majd örvényleni kezdett felette a levegő, mely lassan egy kaput formázott. A csapat belépett rajta, majd eltűnt. Pár másodperc múlva megszűnt a kapu is.

  A lány

    Aggódva dobálta a kavicsokat a tóba. Hol van már a barátja? Vajon sikerült megnyernie a párbajt? Követi a Falka? Mi van a lányával? Ezek a gondolatok dübörögtek a fejében. Hírtelen megérezte, hogy figyelik. Megpördült és egy fekete páncélos alakot látott maga előtt, ahogy íjával rácéloz:

-       Már nincs szükségünk Rád – sziszegte nem evilági hangon, majd kilőtte nyílvesszőjét

A lány döbbenten érezte, ahogy a mellkasába csapódik a lövedék. Elkezdett elmenni az ereje, lassan a földre zuhant, majd elsötétült előtte a világ...

    Az orgyilkos lassan a lány testéhez sétált, hogy megnézze tényleg meghalt-e. Érzései már nagyon régen nem voltak, ez is csak egy feladat volt amivel megbízta a mestere. A lány fölé hajolt, lábával megbökdöste, de nem reagált semmit. Már éppen indulni készült, amikor előtte örvényleni kezdett a levegő, majd egy kaput formázott. Egy fekete köpenyes alak lépett ki belőle, kezében egyenes botot tartott, melynek tetején éjfekete gyémánt pihent. Az orgyilkos gyorsan előkapta tőrét és támadásba lendült, de elkésett. A jövevény felé nyújtotta kezét, melyből kékes villám csapódott ki, bele célpontja mellkasába. Egy pillanat múlva holtan rogyott össze, a fekete gyémánt megcsillant botján. A lányhoz sietett és gondterhelten lehajolt hozzá.

                       A férfi

    Rohant mint az őrült, mert rossz érzések kerítették hatalmába. Minél előbb látni akarta barátját. A vízeséshez érve a lányt a földön fekve látta és egy köpenyes figura vizsgálgatta. Érzékszerveivel észlelte,hogy barátjába nincs élet. Fájdalmasan felüvöltött, hátáról kezébe fogta kardjait és támadásba készült lendülni, amikor az idegen botja egyet villant és ő egy láthatatlan falba ütközött. Az ütközés erejétől megszédült és a földre rogyott.

-       Nyugodj meg Alfa, segíteni akarok rajta. Szerencsére csak pár pillanat óta halott, de ha késlekedek, örökre az marad.

-       Ki vagy Te?

-       Beszélgetni ráérünk még. – felelte a fura figura majd kihúzta magát.

Botjával egy kört rajzolt a lány teste köré, majd sebes mozdulatokkal rúnákat kezdett rajzolni mellé. Hamar végzett, majd kántálni kezdett. A kör és a rúnák felizzottak, a kántálás hangosabb lesz. A gyémánt fényesen ragyogni kezdett. A mondóka végén a bottal erőteljesen a földre ütött, hatalmas mennydörgés volt a válasz, a kőből egy villám csapott a lány testébe. Pár pillanat múlva hangos sikoltással felült. Hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor újra mozogni látta barátját.

-       Most már ide tudsz jönni, megszüntettem az erőteret – mosolygott a mágus

Nem kellett bíztatni, odarohant és karjaiba zárta a lányt, aki zavartan pislogott.

-       Mi történt velem? – kérdezte a férfit

-       Erre jobb, ha én válaszolok – felelte a mágus – A nevem Zephyr, Nekromanta vagyok, koromat ne kérdezzétek, csak összezavarna titeket. Figyeltelek már egy ideje névtelen bérgyilkos, azóta, hogy Amorn kiszemelt magának Téged. Sajnos egyre jobban kezd visszatérni az ereje, ezt tapasztalhattad Te is, amikor megállította az időt. Hagytam, hogy a csapdájába essél, mert így esélyt kaptam arra, hogy végre elpusztíthassam. Emiatt értem ide időben, hogy fel tudjalak még támasztani.

-       De miért ölte meg? – kérdezte a férfi

-       Mert nem rá volt igazán szüksége, hanem Rád és a Falkára. Ilyen nagy létszámú vérfarkas csapat nincs még egy jelenleg ebben a világban. Újra az uralma alá akart hajtani Titeket, és Te lettél volna a kulcs a szabadulásához. Ugyanis nem az ereje van bezárva egy kőbe, hanem ő maga és emiatt mozgásképtelen. Egy nagyon erős varázslattal lett lezárva, ami addig nem oldható fel, amíg él aki kimondta a varázsigét. A nagymester akinek a halála feloldhatná a zárat nyomtalanul eltűnt, nektek lenne esélyetek megtalálni és megölni őt. Tudta, hogy közvetlenül hiába próbálkozik nálad. Ahogy ennek az asszonynak a gyermeke a gyenge pontja, Neked a barátságotok és ő jól tudta ezt

-       A lányom mi van vele? – szinte sikoltotta barátja a kérdést

-       Ne aggódj, az embereim kiszabadították, biztonságos helyen van velük. Tudom, hogy látni szeretnéd őt, de ez nem lehetséges. Hamarosan megtudja majd, hogy Te még élsz és a nyomodba ered. A lányod nem érdekli, őt az embereim majd óvják. Nektek más feladatotok lesz. ha le akarjuk őt győzni, szépen lassan fel kell számolnunk minden apró szektáját, amik segítségével az ereje áramolni tud és alakot tud ölteni ahogy a piacon is tette. Ezt fogja tenni a másik csapat is. Ha sikerül mindet felszámolni akkor és csak akkor indulhatunk meg majd az északi erőd ellen, csak akkor lesz esélyünk a győzelemre. Biztosnak kell lennünk, hogy a szelleme is ott van akkor az erődben, amikor odaérünk. Viszont mindenekelőtt ifjú hölgy Neked le kell zárnunk a múltadat. Te éppen ezért velem jössz és segítek ezt a problémát megoldani, hogy ne üldözzenek tovább.

-       És én?

-       Te menj vissza a Falkához, készüljetek fel, a barátod hamarosan ott lesz és megmondja hova kell mennetek. Indulj kérlek.

Egy utolsó baráti ölelés után sarkon fordult és elrohant vissza a Falkájához.

               A lány

   Zúgott a feje az imént elhangzottaktól. Furán érezte magát, gyanította ez a feltámasztás eredménye.

-       Induljunk hát –szólt Zephyr – Gyanítom nem utaztál még térkapun keresztül. A lényeg, hogy engem kövess és csak engem mert ha kicsit is eltérsz az iránytól, elveszel a dimenziók között.

Kábultan bólintott, az elmúlt 24 órában túl sok minden történt ahhoz,hogy meglepődjön. A levegő örvényleni kezdett, majd kinyílt a kapu. A mágus belépett és nagy sóhajjal követte. Úgy érezte a semmibe érkezett. Villogó szürkeség mindenhol, egy apró ösvényen lépkedett előtte Zephyr és ő pontosan oda lépett ahova az előtte haladó. Óráknak tűntek a másodpercek, mire szeme előtt feltárult egy tisztás. Pár lépés és a szürkeség helyett újra egy tisztáson állt, takaros kunyhó pihent nem messze. A mágus hátralökte csuklyáját és mosolygott. Először lehetett látni az arcát. Valószínűtlenül világoskék volt a szeme, hegyes fülei elf felmenőkről tanúskodtak. Arca ráncos volt, tele forradásokkal. Zephyr szinte kitalálta mire gondol:

-       Az évek nem voltak velem kegyesek, sok száz éve élek már.  Nekromantaként az életenergiáját birtoklom, holtakat tudok feltámasztani, zombivá változtatni és ez nem szépít. Hosszú létemnek ára van, életerőt szívok el és azzal táplálom magamat, így van erőm. Mivel általában a söpredék erejét veszem el, jönnek velük a tulajdonságaik is amik közel sem jók és magasztosak. Lépjél csak be. – szólt mert közben a házhoz értek

Belépett és meg sem lepődött a puritán berendezésen, gyanította keveset tartózkodik itt vendéglátója.

-       Vetkőzz le és feküdj az ágyra kérlek.

Megütközve nézett a mágusra, aki most először nevette el tiszta szívből magát

-       Ne aggódj semmi rossz szándékom nincs. Alakítunk egy kicsit rajtad. Mivel a klánod csinálta  a tetoválásokat, azok olyanok mint egy nyomkövető, ezért is találnak időről rád. Én eltüntetem őket és kapsz újakat, mert a képességed veled született, ezért lettél oda is kiválasztva. Erősebbé teszlek mint voltál és lesz alkalmad megfizetni mindenért.

Nem volt kifogása, levette ruháit és az ágyra feküdt. Zephyr megkocogtatta a padlót botjával, a fekete gyémánt világítani kezdett, fényét rá irányította. Nézte ahogy a tetoválások lassan,de biztosan eltűnnek róla. Mikor végzett, a kő újra fekete lett.

-       És akkor most jöjjenek az újak!

Kántálni kezdett, a kő újra felizzott és elkezdtek rajzok kialakulni a testén. Ámulva nézte milyen ábrák kerültek rá. Érezte ahogy testét elönti egy eddig ismeretlen nagyságú erő. Hosszú idő után először mosolygott szívből.

      A csapat

  A Dalnok elégedetten ücsörgött a lobogó tűz mellett, lassú mozdulatokkal élezte hosszú, egyenes pengéjét. Szerette ezt a kardot, szinte a karja meghosszabbítása volt. Vele szemben a makacs tekintetű Erin a tűz rendjének papnője, aki elmélyülten tanulmányozta a tenyerén táncoló lángnyelvet. Tőle balra az ifjú barbár Khul ült, szokása szerint evett. Félelmetes mennyiségű ételt tudott magába tömni, de az ereje is páratlan. Háta mögött az Elf herceg Rathas tanította íjjal lőni a kis szökevényt, aki egyre jobban feloldódott és szemlátomást kereste tanítója társaságát. A Dalnok úgy nézte van tehetsége hozzá és kérdés mennyit örökölt az anyja képességeiből. Hamarosan ez is ki fog derülni, Zephyr szerint pokoli ütközetek várnak még rájuk. Hírtelen egy idegen gondolat furakodott a fejébe. Kész van, holnap kezdünk, ezt hallotta a Nekromanta hangján. Hosszú ideig tartott amíg hozzászokott a kommunikáció ezen formájához, de hát elég sok furcsaság van mostanában körülötte.

-       Pihenjetek le, holnap kell majd az erőtök. Khul Te őrködsz elsőnek.

A többiek nem ellenkeztek, hamar nyugovóra tért mindenki. A barbár éber szemei a sötétséget fürkészték.